Utánpótlás edzések
Home / Bemutatkozás

Bemutatkozás

Az SzTK-Erima, korábbi nevén Szigetszentmiklósi Testgyakorlók Köre, Szigetszentmiklós város labdarúgó csapata. A Szigetszentmiklósi TK 1922-ben alakult, s a kor hagyományainak megfelelően kizárólag labdarúgó-szakosztállyal rendelkezett. A csapat az elmúlt évtizedekben ingázott a megyei bajnokság és az országos bajnokság harmadik vonala között. 2009-ben jutott fel az NB III-ból az NB II-be, ahol a Nyugati csoportba sorolták. Ugyanebben az évben a Magyar Kupában a legjobb nyolc csapat közé került, ahol az NB I-es Zalaegerszeg tudta csak megállítani, de ez az eredmény országos ismertséget szerzett a klubnak és a városnak egyaránt. Ebben az esztendőben a klub névszponzori szerződést írt alá az Erima sportszereket forgalmazó céggel, azóta SzTK-Erima néven szerepel a bajnokságban. Jelenleg a Merkantil Bank NB II Nyugati csoportjában indul. A klubnak a labdarúgás mellett asztalitenisz, kerékpár és show-tánc szakosztálya is van, ez utóbbi csapata a 2011-es Európa-bajnokságon a második helyen végzett.

A klub szerepe évtizedek óta jelentős a helyi közösség életében, a községi kiscsapatból Szigetszentmiklós erőteljes, dinamikus gazdasági növekedése mellett városi focicsapattá nőtte ki magát, aki feljutott a magyar bajnokság II. osztályába, és ott megszilárdította helyét a középmezőnyben. Ma az egyesület a felnőtt csapat mellett U21 – U6-ig utánpótlás csapatokat is indít a magyar bajnokságban. A klub első komoly sikere, amikor 2009-ben feljutott az NB III-ból az NB II-be, többek között akkori vezetőedzőnknek, Rubold Péternek volt köszönhető. A csapat korábbi vezetőedzője, klubunk jelenlegi sportigazgatója, Várhidi Péter, akivel 1998-ban bajnoki címet nyert az Újpesti TE, s ebben az esztendőben az év legjobb edzőjének választották. A szakember 2006-tól 2008-ig a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott, az általa irányított csapat legyőzte a világbajnok Olaszországot is. A csapat jelenlegi vezetőedzője Székely Tibor, aki ezer szállal kötődik Szigetszentmiklóshoz. Korábban már dolgozott klubunknál többek között Várhidi Péter pályaedzőjeként. Előző székhelyén, a Haladásnál 4 évet töltött el másodedzőként, ahol Artner Tamás munkáját is segítette. Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy klubunk felnőtt csapata az elmúlt évek munkájának, építkezésének eredményeként eddigi legerősebb kerete, mely kizárólag magyar játékosokból áll. Büszkék vagyunk, hogy akad olyan labdarúgója is az egyesületnek, aki a magyar válogatottban is bemutatkozhatott. Pollák Zoltán a nemzeti csapatban 2004-ben Észtország ellen debütált, majd ezt követően 2007-ben is magára ölthette a magyar válogatott mezét. Az egyesület igazolt sportolóink száma mára meghaladja az 500 főt.
Ezt a kiváló szakmai stábot, a játékosok jó teljesítménye mellett annak köszönhettük, hogy az egyesület stabilizálni tudta támogatói hátterét. A fő támogató, Szigetszentmiklós város mellett megjelentek és csapat mellé álltak a helyi vállalkozások, magánszemélyek, így lehetővé vált a gazdasági stabilitás megteremtése, a későbbi fejlődés megalapozása. Az egyesület stratégiai célja, hogy Csepel-sziget jelentősebb településeit (Halásztelek, Ráckeve, Tököl, Szigethalom, Csepel) összefogva az SzTK-Erima legyen a régió labdarúgó-központja. Ennek két fő pillére egy komoly utánpótlás-bázis megteremtése és a megnövekedett igényeknek megfelelő sportlétesítmény fejlesztés.

1. Utánpótlás-nevelés

Az egyesület komoly utánpótlás-nevelési tevékenységet kezdett meg az elmúlt időszakban. Ennek eredményeképpen a korábbi néhány tíz gyerekből létszámunk 2011-re 380 főre duzzadt, 2012-re elérte a 400 főt, mára meghaladja az 500 főt. Ezek közül 250 játékosunk versenyengedéllyel, igazolással rendelkezik és az MLSZ által szervezett utánpótlás-bajnokságban indul. A csapat utánpótlásbázisának erősödésére felfigyeltek a környékbeli profi labdarúgó klubok is, így egyesületünk együttműködési megállapodást kötött az FTC-vel. Az SzTK-Erima a Ferencváros első számú szatellit klubja, vagyis a szigetszentmiklósi egyesület és a fővárosi klub közösen dolgozik az utánpótlás nevelésben.
A csapat által elindított utánpótlás-nevelési program eredményeképpen több mint 250 utánpótlás korú játékos rúgja a labdát egyesületünkben, közöttük nemcsak helybeliek, de szép számban más településekről, a kisebb falvakból származó gyerekek is találhatóak. Az SzTK-Erima megszervezi az óvodákban és az iskolákban a tehetség-kutatást és a Sportegyesületi Utánpótlás Program keretében szakemberek bevonásával a fiúk részére délutáni szabadidős program keretében elsősorban futballal kapcsolatos képzést biztosít. A fiatal játékosok számára motiváló erő a Ferencvárossal kötött megállapodás a két egyesület utánpótlás-nevelésének összehangolásáról, a kinevelt tehetségek átvételéről. A tervezett szakmai munka megvalósításához a jelenleg rendelkezésre álló pályák, létesítmények nem elegendőek, ezek befogadóképességén már így is túlnőttünk.
Az SZTK-Erima labdarúgó csapata immár hatodik szezonját kezdte meg az NB II-ben, mindeközben a klub folyamatosan fejlődött és egyre nagyobb bázisa alakult ki. Az általunk elindított utánpótlás-fejlesztési program, valamint a felnőtt csapat sikerinek köszönhetően dinamikusan növekszik a Szigetszentmiklóson futballozni vágyó gyerekek száma, ez pedig magával hozta azt, hogy a meglévő sportpályánkat egyre többen vették igénybe.
Az utánpótlás-nevelés kiemelt figyelemnek örvend a klubon belül. Éppen emiatt az SzTK-Erima együttműködési megállapodást kötött a Ferencvárossal, amelynek értelmében 2009 óta a legnépszerűbb magyar csapat szatellit-klubja. Ennek a megállapodásnak az aláírása mérföldkőnek számít az SzTK-Erima életében. A szerződés lehetővé teszi, hogy a klub utánpótlás-korú labdarúgóinak felkészítéséhez elvi támogatást ad a Ferencváros, amely kiemelt partnerként kezeli a szigetszentmiklósi egyesületet. A két klub szoros kapcsolatára jellemző, hogy több korosztályos csapat járt már edzésen a Népligetben, ahol közösen készülhetett az FTC fiataljaival. A szigetszentmiklósi gyerekek számára nyitva áll az Üllői úti stadion, hiszen a szerződés értelmében, azok a tehetségek, akik kiemelkednek a szigetszentmiklósi utánpótlásból a Ferencvárosban folytathatják a pályafutásukat. Ez azonban nem egyirányú utca, hiszen fővárosi klub olyan labdarúgói, akiknek több játéklehetőségre van szükségük, de valamiért nem férnek be a Ferencváros NB I-es csapatába, azok az SzTK-Erima NB II-es gárdájában fejlődhetnek tovább. Az együttműködés mindkét együttes számára fontos.

2. Jelenlegi sportlétesítményeink

Az SzTK sporttelepe a szigetszentmiklósi Sport utcában található. A létesítmény tartalmaz egy 105 x 68 méteres műfüves, 300 lux fényerejű villanyvilágítással rendelkező centerpályát, és 20 x 30 méteres szabadtéri palánkos műfüves pályát. A nagypálya 500 ülőhelyes, 1.200 fő befogadó képességű.
A létesítmény területén található egy 20 x 40 méteres, könnyűszerkezetes tetővel és oldalról ponyvával időszakosan zárt műfüves Futsal pálya. A létesítmény tartalmaz még öltözőket, szertárat és egy Sport Büfét.
A korábbi 50-ről 500-ra megnövekedett játékos létszám miatt az egyesület és a városi önkormányzat tárgyalásokat kezdeményezett 2010-ben arra vonatkozóan, hogy az SzTK-Erima az önkormányzattal együttműködve hozzon létre egy új létesítményt a város határában, az önkormányzat által korábban erre a célra kisajátított, jó megközelíthetőséggel rendelkező területen. A helyi önkormányzat és a város vezetése minden segítséget megad az egyesületnek az új létesítmény létrehozásához.

3. Céljaink

A labdarúgó klub bázisának folyamatos növekedése – az SzTK-Erima ma már nemcsak Szigetszentmiklóson, hanem az egész régióban remek hívó szó –, megköveteli, hogy létrehozzunk egy olyan komplett létesítményt, amely amellett, hogy megfelel az egyesület megnövekedett infrastruktúra igényének, kielégíti a helyi önkormányzat igényeit és az MLSZ által elfogadott stratégiának megfelelő.
A Magyar Labdarúgó Szövetség legfontosabb célkitűzése, hogy „a labdarúgás ismét a tömegek mindennapi sportja legyen. A tömegek mozgósítása, a gyerekek, lányok és asszonyok bevonása a futball vérkeringésébe éppúgy alapvető fontosságú, mint az iskolai és amatőr labdarúgás erősítése, az igazolt labdarúgók számának jelentős emelése.”
„A magyar labdarúgás sikeressége érdekében mindenképpen szükséges az utánpótlás-nevelés szélesítése és fejlesztése, a nemzet sportjának átformálása a legifjabb korosztálytól a szenior csapatokig. Ez csak jelentős tömegbázis kiépítésével, a gyerekek érdeklődésének felkeltésével, állandó rendezvények, tornák szervezésével és a bajnokságok színvonalának emelésével lehetséges.”
Egyesületünk legfőbb támogatója, Szigetszentmiklós Város Önkormányzata Sportkoncepciójában lerögzítette, hogy azokat a tevékenységeket kívánja támogatni, amelyek segítik a mindennapos testedzés, a szabadidősport megvalósítását és kiemelten kívánja támogatni a város sporthagyományait is figyelembevevő, eredményesen működő szakosztályokat, utánpótlást nevelő műhelyeket, mint amilyen a mi egyesületünk, az SzTK is. Az önkormányzat kiemelt feladatának tekinti a sportolási lehetőségek biztosítását a városban élő, sportolni vágyó lakosok számára is.
Ezeknek a céloknak megfelelően az SzTK-Erima kidolgozta a maga hosszú távú fejlesztési stratégiáját, melynek megvalósításához a magyar Parlament által 2011. július 1-vel életbe léptetett, a látványsportágak finanszírozása támogatásának új modellje megteremtheti a szükséges finanszírozási lehetőséget. Az új szabályozás alapján a Szigetszentmiklósi TK, mint a törvény értelmében amatőr sportszervezet (klub) jogilag és sportszakmailag alkalmas arra, hogy hazai vállalatok társasági adóbefizetéseinek felhasználásával sikeresen megvalósíthasson egy szakmailag megalapozott, jelentős sportprogramot. A látvány csapatsport támogatási rendszerről bővebben honlapunkon a TAO menüpontban olvashatnak.

Az egyesület egy olyan sportprogramot kíván megvalósítani, melynek központi elemei a következők:
[ul type=”arrow” class=”left”][li]egy új, a felnőtt csapatot és az utánpótlást kiszolgáló létesítmény létrehozása Szigetszentmiklóson, a Gyári úton az alábbi létesítményelemekkel:[/li][li]1.500 férőhelyes füves centerpálya lelátókkal[/li][li]füves edzőpálya[/li][li]edzőcsarnok, a jelenlegi kinőtt létesítmény kisebb méretű rekonstrukciója[/li][li]az Egyesületi Utánpótlás-nevelési Program továbbfejlesztése, Utánpótlás-nevelési program, 300 gyerek nevelése az U7-U15 korosztályban[/li][/ul]

Az új sportlétesítmény filozófiája a „nyitott kapu” elvén alapul. A Város segítségével, a városlakók számára létrehozott sportpályák és csarnok célja, hogy sportolásra, testmozgásra csábítsa a környékbelieket, elsősorban a gyerekeket és fiatalokat. Emellett a sportolók számára kialakított szolgáltatások mindenki számára hozzáférhetőek lesznek, a tervezett orvosi, rehabilitációs szolgáltatásokat, a konditermet, a szaunákat mindenki használhatja majd. A városi rendezvények alkalmával – ilyen lehet az immár hagyományos Szigetszentmiklósi Sportnap – a nagyközönség is birtokba veheti a pályákat és a többi létesítményt.

Szigetszentmiklós, 2015. február 7.