2017. október 18. szerda
Utánpótlás edzések
Home / Felnőtt / Pénzünk őrei következnek, azaz jön a Pénzügyőr

Pénzünk őrei következnek, azaz jön a Pénzügyőr

Soros ellenfelünk a bajnokság egyik üde színfoltja, akik nem tolnak buszt a kapujukba, hanem megpróbálnak stílusos, akciódús futballt játszani, több-kevesebb sikerrel.

Jelenleg a bajnokság 8. helyén tanyáznak, mellyel biztosan nem lesznek kiesési gondjaik. Idegenben is szorgosan gyüjtögetik a pontjaikat, hiszen a 7. legtöbb egységet szedték össze az eddigi mérkőzéseken.

Csapatunk a dabasi pontvesztés után rendezte a sorait, és végső, de hosszú csatába indul a bajnoki címért folyó harcban. Nagyon szurkolunk a héten a szekszárdi srácoknak is!

A maródiak listáját ezúttal Varga Bence, Imecz Márk, Barna Zsolt, és Despotovic Vanja alkotja, valamint eltiltott a héten Földes Milán, akik ezúttal a vonalon kívülről próbálják a csapatot segíteni.
A mérkőzés – ezúttal 3 is egymást követően – Dunaharasztiban lesz, ahol Farkas Tibor játékvezető sípszavára 15 órakor indul útjára a bőrgolyó, melyet a klub hivatalos facebook oldalán követhetnek az érdeklődők!

A belépés ezúttal is természetesen ingyenes!

Hajrá Szigetszentmiklós, hajrá SzTK!

Olvasta már?

Nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk

Ismét hazai környezetben játszunk, ezúttal azt a Hódmezővásárhelyet fogadjuk, akik az egyik legkellemesebb meglepetései a …