2017. szeptember 25. hétfő
Utánpótlás edzések
Home / Felnőtt / Össze kell szednünk magunkat

Össze kell szednünk magunkat

Esős, szeles szombat délutánon fogadtuk a Pénzügyőr csapatát bajnoki mérkőzésen.
A nehéz, mély talajú pálya ugyan megnehezítette a csapatok dolgát, de mi a vendégekét már kevésbé.
Az első félidőben olyan érzése volt a szurkolóknak, mintha nem is lennének komoly céljaink a bajnokságban, és csak tettek-vettek a fiaink a pályán. Talán túlzottan is nyugodtan játszottunk, mellyel csak magunkat altattuk el. Gyakorlatilag komolyabb helyzet nélkül hoztuk le az első 45 percet, ahol egy gyors, és szép kontrával az ellenfél egygólos előnnyel mehetett a szünetre.

A félidőben zengett az öltözőnk, de nem a jókedvtől. Láthatóan próbált rendet tenni a fejekben – máshol minek, hiszen ezek a fiúk már sokszor bebizonyították, hogy jó képességű futballisták – Csurka Zoltán, vezetőedző.
Ennek megfelelően hatalmas elánnal vetettük magunkat a küzdelembe – volt már példa, nem is egyszer ebben a bajnokságban, hogy a hátrány nem akadály -, na de két gól, és egy ilyen?
Sajnos kapusunk “kicsit” elszámította magát, amivel komoly hátrányba hozta a csapatot.

De nem csak rajta múlt! Hiába nyomtunk, és rendre a vendégek kapujánál végződtek a támadásaink, ha abban nem volt semmi erő, és elképzelés, így a vendégek könnyen elháríthatták ezeket. Egyszer a mérkőzés végén sikerült a pénzügyőrök hálójába préselni a labdát, de többször erre már nem került sor. A Budafok szekszárdi győzelmével egyre kevesebb sajt marad a szánkban, de még nincs vége…

Csurka Zoltán:

“Az igazi dicsőség térdre kényszerülni, és azután mégis felállni!” A bajnokságnak júniusban lesz vége!

Szigetszentmiklós – Pénzügyőr SE 1-2 (0-2)
Dunaharaszti, 250 néző. Vezette: Farkas Tibor
Szigetszentmiklós: Mikler – Rodenbücher, Erdei – Fritz, Vass, Palkó – Májer, Sipos – Pintér, Mojzer, Szabó Vezetőedző: Csurka Zoltán
Gólszerző: Nagy (0-1) a 28., Feil (0-2) a 49., Szanyó (1-2) a 76. percben

Olvasta már?

Nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk

Ismét hazai környezetben játszunk, ezúttal azt a Hódmezővásárhelyet fogadjuk, akik az egyik legkellemesebb meglepetései a …