2017. december 15. péntek
Home / Felnőtt / Könnyelműek voltunk

Könnyelműek voltunk

Késő őszi idő, és jól előkészített pálya várta csapatunk első mérkőzését a Szentlőrinc együttese ellen.

Csurka Zoltán a legjobb összeállításban küldhette pályára csapatát, akik nem is sokáig húzták a mérkőzés eldöntését. Legalábbis ekkor még ezt gondolhattuk!
Az első gólunknál Varga Bence erőszakossága, a másodiknál Mojzer György ügyessége játszotta a főszerepet. Ezt követően sok említésre méltó komoly gólhelyzetet nem nagyon sikerült kialakítani már az első félidőben, ami a két korai gólnak köszönhetően – és a csípős hidegnek – inkább hasonlított egy téli felkészülési mérkőzésre, mint egy mindent eldöntő rangadóra!

Sajnos játékosaink ezúttal nem koncentráltak eléggé, és ahelyett, hogy már a szünetben több góllal vezettünk volna, az ellenfél talált egy sarokrúgást követően egy gólt, a beharangozónkban is megemlített Tóth Adriánnak köszönhetően.

konnyelmuek-voltunk1

A második félidő elején csapatunk újabb góljával megint azt hittük, hogy sima lesz, de ma nem igazán ment a játék. Nem arról van szó, hogy nem érdemeltünk sikert, vagy nem voltunk jobbak, hanem arról, hogy egy csapat, akinek egyértelmű céljai vannak, nem engedhet meg magának olyan könnyelműségeket, mint azt a két kapott gólnál tette.
Mert ugyanis kaptunk még egy gólt közvetlenül a lefújást megelőzően.
A lényeg a 3 pont és hogy továbbra is versenyben vagyunk a bajnoki címért.

konnyelmuek-voltunk2

Csurka Zoltán:

Egy szimpatikus, lelkesen küzdő csapat ellen magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, de megérdemelt győzelmet arattunk!

Szigetszentmiklós – Szentlőrinc 3-2 (2-1)
Diósd, 100 néző, Vezette: Nagy Norbert

Olvasta már?

Nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk

Ismét hazai környezetben játszunk, ezúttal azt a Hódmezővásárhelyet fogadjuk, akik az egyik legkellemesebb meglepetései a …