2017. augusztus 20. vasárnap
Utánpótlás edzések
Home / U7 / U7-es korosztály Bozsik beszámoló

U7-es korosztály Bozsik beszámoló

Kiskunlacháza – Pereg

Borsos Balázs: “Az U7-es Bozsik fesztivál harmadik állomását Kiskunlacháza – Peregen tartották a szervezők. A szokásos 9 csapat, és 32 gyermek részvételével zajlott a rendezvény. Szigetbecse, Ráckeve, DUSE, Pereg, Halásztelek, Dunavarsány, Tököl, Szigetújfalu, és az SzTK játékosai jelentek meg az eseményen, és vetették bele magukat a játékokba és a feladatokba. Ezen a napon a pályafelügyelők és a kilátogató szülők számos szép megoldást láthattak a résztvevő gyermekektől, amit olykor tapssal is díjazott a közönség. A fesztivál zárásaként csokikkal jutalmazták a játékosokat, a szervezőket pedig hatalmas mosolyokkal örvendeztették meg a gyerekek. Az eredmény: az nem számít!”

A szigetszentmiklòsi csapat névsora:
Becz Máté, Odor Dávid, Fogarasi Márk, Borbély Kristòf, Ùri Marcell, Nagy Ádám, Tòth Milán

Olvasta már?

Hamarosan kezd az utánpótlás

Az utánpótlás-együttesek elkezdik a felkészülést az őszi szezonra.